A Cinema City ezen a héten is új filmekkel vár.
Az első ómen
Egy fiatal amerikai nőt Rómába küldenek, hogy az egyház szolgálatának szentelje életét. Ott azonban olyan sötétséggel találkozik, ami kétségeket ébreszt tulajdon hitében, s egy borzongató összeesküvésre is fényt derít, aminek célja, hogy biztosítsa a megtestesült gonosz világra jövetelét.
Jegyfoglalás és -vásárlás: Az első ómen
Kék Pelikan
Három Nyugatra vágyódó jóbarát rájön, hogy a MÁV-nál a jegyeket kézzel írva, kék Pelikan indigót használva töltik ki – a ‘90-es évek derekán elindul Budapesten a jegyhamisítás, hogy utazni lehessen. --- Csáki László, a Magyar Filmszemlén és a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon többször díjazott, Balázs Béla-díjas író-rendező éveken át készített interjúkat olyan érintettekkel, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak azok a nemzetközi utazások, melyeket a kék Pelikan indigóval hamisított vonatjegyekkel tettek. A film az ő történeteik humoros, rendszerkritikus és heistfilmes elemeket felvonultató, magyar slágerekkel teli feldolgozása – méghozzá Magyarországon egyedülálló módon animációs dokumentumfilm formájában. A Kék Pelikan a valós – saját hangjukon megszólaló – szereplők mellett olyan színészek tolmácsolásában meséli el a történteket, mint Lévai Norman, Tegyi Kornél, Kenéz Ágoston, Börcsök Olivér, Rujder Vivien, Olasz Renátó, Thuróczy Szabolcs, Csőre Gábor, Trokán Nóra és Csoma Judit, a zenei aláfestést pedig ismert magyar kultzenekarok biztosítják, mint például a Bonanza Banzai, a Kispál és a Borz vagy a Hiperkarma.
Jegyfoglalás és -vásárlás: Kék Pelikan
A Majomember
Az Oscar-jelölt Dev Patel (Oroszlán, Gettómilliomos) ezzel a lenyűgöző akcióthrillerrel mutatkozik be rendezőként, amellett, hogy ő alakítja a címszereplőt, aki bosszút akar állni anyja meggyilkolásáért a város korrupt vezetőin, akik szisztematikusan sanyargatják a szegényeket és a kiszolgáltatottakat. A filmet a majomfejű és majomfarkú Hanumán legendája ihlette, aki az erő és a bátorság megtestesítője. Patel alakítja a névtelen, csak kölyökként emlegetett fiatalembert, aki sanyarú életét egy titkos harcos klubban tengeti, ahol estéről estére gorillamaszkot viselve véresre vereti magát a népszerűbb harcosokkal. Sok esztendőn át fojtja el dühét, mígnem megtalálja a módját, hogyan furakodjon be a város bűnös elitjének tagjai közé. Amikor feltör benne egy gyermekkori trauma, rejtélyes módon megsebesült kezei szinte önálló életre kelve megtorló hadjáratba kezdenek azok ellen, akik mindent elvettek tőle…
Jegyfoglalás és -vásárlás: A Majomember