Cinema City: vissza a moziba

Jelentős magyar filmkínálattal és egyes mozikban rövidebb nyitvatartással indítja újra a mozizást a Cinema City  július 2-tól. A mozihálózat júliusi programjában kiemelt szerepet kapnak majd a magyar filmek, így a Cinema City újra műsorára tűzi többek között Szabó István Zárójelentés című filmjét, Básti Juli, Tenki Réka és Mészáros Béla főszereplésével a Seveled című alkotást, illetve a Vad erdők, vad bércek - A fantom nyomában természetfilmet is.

 

Moziműsor és újdonságok

A magyar és európai filmek mellett a márciusi filmkínálat is visszakerül a műsorra, így többek között a Bad Boys – Mindörökké Rosszfiúk, a Dolittle, a Bloodshot, a Sötét vizeken, vagy Guy Ritchie rendezésében, az Úriemberek. Újdonságként érkezik Jessica Chastain főszereplésével az AVA vagy a Juliette Binoche nevével fémjelzett Hogyan legyél jó feleség? francia vígjáték is. A Cinema City emellett tervezi tematikus Star Wars mozimaraton szervezését is.

 

Az újranyitás után az év második fele a hollywoodi kasszasiker filmek jegyében telik majd. A formátumokban is gazdag moziélményt Christopher Nolan TENET sci-fi-je, a Disney stúdió élőszereplős Mulan filmje, a Gal Gadot főszereplésével készült Wonder Woman 1984, a Magyarországon forgatott Fekete özvegy, a 25. Bond film vagy Tom Cruise Top Gun: Maverick című filmje teszi majd teljessé. A mozi részletes programja június 26-tól érhető el, minden információ megtalálható lesz a cinemacity.hu weboldalon.

 

Biztonságos mozizás

A járványhelyzet enyhülése mellett a mozihálózat továbbra is kiemelten kezeli a munkatársai és a nézők biztonságát és egészségét, ezért:

  • a jegyrendszer az egyes tranzakciók között automatikusan kihagy majd egy helyet,
  • minden munkatárs maszkban dolgozik majd,
  • folytatja a közösségi terek, így a lobbyk, mosdók, termek rendszeres takarítását, fertőtlenítését és a mozik területére kézfertőtlenítőt helyez ki,
  • a Cinema City Aréna VIP-ban az önkiszolgálás helyett munkatársak szednek a vendégeknek a felszolgált ételekből.

 

A Cinema City emellett kéri, hogy aki bármilyen betegség tüneteit észleli magán ne menjen közösségbe.

Cinema City: vissza a moziba

Cinema City M.II.


Szolgáltatás

Cinema City M.II.
Mammut II. 3. emelet
+36 80 800 800
cinemacity.hu

Nyitva tartás
Hétfő zárva
Kedd zárva
Szerda zárva
Csütörtök zárva
Péntek zárva
Szombat zárva
Vasárnap zárva

Az üzlet további hírei

Vissza a lap tetejére